Maffiamódszerek

Egy nap egy fénymásolt, de címre kitöltött nyomtatvány várt a postaládámban.
A címzés kicsit téves volt. Az alattam lévő szintre címezték, de az én ajtóm szerepelt rajta.
Gondoltam, hogy elírták, és bedobom az alsó szinten lakókhoz. Ők egyesével mindig
visszadobták nekem. Akkor azt feltételeztem, hogy az emeletünkön lehet baj, és oda dobtam be
lakásonként, ahonnan ismét visszajött. Ezután bambán bámultam rá, és kidobtam. Nem
értettem, hogy mit akarnak tőlem.

A lapon az szerepelt, hogy bemértek, és valószínűleg a 2. csomag jelét lopom. Ha beköttetem, akkor
hivatalosan is eltekintenek a feljelentéstől, egyébként pedig a rendőrséghez fordulnak. Persze
nem fizettem elő, mert nem volt rá szükségem. Az internet átvette a szórakoztatás szerepét, és
a kis tévém antennával is nagyon jól fogja a TV2, RTLKlub, MTV1 adásokat. Ennyi nekem elég.

Eltelt egy év, mikor egy rendőrségi időzést kaptam, mint tanú. Meglepődtem, de tettem
állapolgári kötelességem, és megjelentem. Akkor derült ki, hogy igazából ez kihallgatás
volt. A MATÁVkábelTV tényleg feljelentett. A rendőr előtt nevettem, és mondtam, hogy
tévedtek a Matávosak. Ő azt mondta nem. A feltüntetett és az én szintemen csak két
lakásnak nincs előfizetése, és a másikat is beperelték, az elírástól függetlenül biztosan
az én lakásomról van szó. Ekkor sem ijedtem be, és mondtam neki, hogy akkor a kábeltévések
tévedtek, ugyanis antennáról fogom az adást. Erre azt mondja nem tévedtek, hogy ezt nem is 1,
de nem is kettő ember ellenőrzi, hanem vagy négyen is megvizsgálják. Egyébként a másik szinten
volt egy lakás, ahol nem volt előfizetés, de őket is feljelentették.

Na ekkor kezdett zakatolni rendesen az agyam. A maffia átvette a hatalmat. Hogyan igazolom,
hogy nem loptam a szolgáltatást? Persze eddig a kábeleket sem ellenőriztem,
hogy megbízhatóan elvágták-e (bár a szobában a rendszerváltáskor megszűnt a jel). Ha a
kábeltévések a rendszerváltoztatás idején elvágott kábelt kicserélték a tudtom nélkül,
akkor akár rám is foghatják, hogy én alakítottam át. Ki tudja mire képesek. Ráadásul négyen is
írásban tanúskodnak ellenem. Én pedig ellenbizonyítékkal sem rendelkezem. Ők mutogatják a
mérési jegyzőkönyveket, és pedig nem tudok semmit mutatni, hiszen antennával fogom  a jeleket,
ha egyáltalán bekapcsolom a tévét.

A rendőr elengedett, hogy menjek a kábeltévésekhez, és beszéljem meg velük.
Dühösen berontottam, ahol persze nem volt elérhető az irodavezető. Így egy helyettes ült
elém és tárgyilagosan mondogatta, hogy négyen is megvizsgálják ezekez az eseteket.
Válaszoltam neki, hogy akkor 4 hülyét alkalmaznak. Egy aki sem az emeletet, sem az
ajtószámot nem tudja leolvasni, és másik három alkalmazottat, akik ezt nem képesek észrevenni.
 (Ugyanis a feljelentésen is az annak idején tévesen szereplő emelet-ajtó párosítás állt!)
És ekkor a műszaki ismeretüket még nem is értékeltem. Állította, hogy másnap bevizsgálják,
és értesítenek. Felírtam neki a mobilszámom, ahol mindig elérhetnek.

Másnap telefonálok délután, hogy mi történt. A bennlévők közül senki sem tud róla. Ismét
elmondom, mire egy munkatársuk vállalja, hogy utána néz, mert eddig nem szóltak erről nekik.
Ismét egy nap eltelik, és aggódva várom, hogy tényleg a kábelmaffia akar így "védelmi pénz"
szedni, vagy megúszom. Másnap rátelefonálok, és tájékoztatnak, hogy tévedés történt bocsi.
Akkor megnyugodtam, hogy a kábelmaffia még nem süllyedt eddig, hogy havi pár ezer forintért
(és pár évre visszamenően az egész kitalalált szolgáltatási díjért) végigcsinálja, amibe belefogott.

Gondoltam, hogy akkor most én lépek, és kérek egy írásos bocsánatkérést, mert megérdemlem. Erre
azt válaszolták, hogy nem küldenek, mert nem tudják a sem a nevem, sem a címem. Mondtam, hogy
bedobhatják úgy is a ládámba, ahogyan a fenyegetést. Erre hümmögtek, és persze nem tettek semmit.

Ekkor gondoltam, hogy megéri ismerté tenni ezt az esetet, mert még a rendőr is mesélte:
Mérges a társaságra, mert rendkívül sok téves feljelentést nyújtanak be, és vonnak kicsit
később vissza. Ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, akit be akartak szervezni ilyen
módon, a többiek pedig csatlakoznak....

Ilyen a 21. századi kifinomult marketing..........

2004.